Feltöltöttem a következő fejezetet. Le kéne szoknom arról, hogy egyre hosszabb fejezeteket írjak...

A következőből még egy sor sincs, és a vázlata sincs kész, így nem tudok nyilatkozni a következő frissítésről, viszont egyre közelebb vagyok azokhoz a történésekhez, amiket fejben már megírtam.:-)

Viszont most rácsodálkoztam, mennyien olvasták már el a történetet. Lassan 20e rákattnál jár a merin, és ezen a blogon is közel vagyok a kétezer oldalletöltéshez. Teljesen meglep, hogy bárkit érdekel, amit írok. És most mélyen meg vagyok rendülve.:-)

Vékony szeletekre vágjuk az aszúfügét, és lassú tűzön, víz nélkül feltesszük főni. Amikor elkezd levet engedni, lassan kevergetni kezdjük az óramutató járásával megegyező irányban, egészen addig, amíg már nem ereszt több levet. Mérjük bele a valeriánát, és pihentetjük pontosan hat percig. Harry mindent pontosan a leírásnak megfelelően csinált, legalábbis igyekezett. Amikor belerakta a valeriánát, a főzet élénksárgára vált. Most volt hat perce, és elkezdte figyelni, hogy mit csinálnak társai. Ez mostanában szokásává vált; öt évig szinte föl sem pillantott az üstjéből, de most sokkal magabiztosabbnak érezte magát a terepen.

Hermione természetesen elmélyülten dolgozott, ő még a pihentetési fázis előtt volt, Ron pedig kapkodva, és kicsit izzadva utánozta minden mozdulatát; láthatóan nagyon szenvedett. Mint minden órán. Neville azonban mintha megtáltosodott volna, nagyon összeszedetten dolgozott, arcán elszántság tükröződött. Amikor ő is eljutott az aszúfüge kevergetéséig Harryre nézett, és zavartan elmosolyodott, ahogy észrevette, hogy nézik.

- Muszáj ezt a bájitalt megtanulnom. Legalább ezt… - motyogta nagyon halkan, de valahogy idegesen.

Harrynek néhány pillanat kellett, amíg megértette. Neville a szülei miatt tartotta fontosnak, hogy megtanulja ezt a bájitalt. Hiszen őket a Cruciatus-átokkal kergették az őrületbe annak idején, és talán úgy hitte, ez egy olyan bájital, ami talán segíthet a kezelésükben, és fiukként kötelessége tökéletesen elkészíteni a főzetet. Legalább ezt… Harry legszívesebben bátorítóan megveregette volna a másik hátát, de persze visszafogta magát.

Kétórányi megfeszített munka után beadták a bájitalmintájukat, és mindenki mehetett a maga dolgára.

- Potter…

Kivéve Harryt.

- Igen, tanár úr? – fordult vissza a megszólított. El nem tudta képzelni, hogy mit akar most vele megbeszélni a tanár, hiszen semmi említésre méltó nem történt az órán. Legalábbis ő nem vette észre.

Feltöltöttem a merire az új fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog. Sajnos elég hosszú lett, és csak két részletben fért föl.

Most a huszonötödiket gyötröm, sajna nem megy valami gyorsan, csak az egynegyede van kész.:(

Pedig fejben már rég megírtam vagy három fejezetet, csak odáig valahogy el kell jutom a történetben...:-))