"Lassan eljött a szombat is, a kviddics-válogatás napja.

Harry egész éjjel nyugtalanul aludt, aggódott a rá váró feladat miatt. Tavaly ugyan ő volt elvileg a griffendéles kviddics-csapat fogója, de mégsem tudott ott lenni a csapattagok kiválasztásakor, mert az a hülye büntetőmunkája volt Umbridge-dzsel.

Először arról álmodott, hogy áll a pálya szélén, és az újonnan kiválasztott csapatához beszél, biztosítva őket arról a meggyőződéséről, hogy ebben az évben ők nyerik a bajnokságot. Mialatt beszélt, Umbridge megjelent egy seprűvel a pálya fölött, és azt ordibálta Harrynek, hogy hazudni bűn. Aztán az álom szürreális szőttese már teljesen kivehetetlen lett számára. Elkezdett égni a kezén a vérpenna okozta átokheg, de a következő álomképben már magát látta kívülről, és azt, hogy homlokán a villám alakú sebhely helyén két szó vöröslik: hazudni bűn.

Felriadt arra, hogy fáj a homloka, de szinte azonnal visszaaludt, álma továbbra sem volt valami kellemes. Azt álmodta, hogy ott áll a Privet Drive-i ház nappalijában, még nagyon kicsi, alacsonyabb, mint nagybátyja kedvenc foteljának háttámlája, és Petunia és Vernon Dursley kiabálnak vele, mert ő nem normális. Végül bejött a szobába Dudley, aki álmában legalább két fejjel magasabb volt nála, és elkezdte kergetni körbe-körbe a szobában. Végül Harry bemenekült a lépcső alatti gardróbba, de annak hirtelen eltűnt az alja, és ő csak zuhant, zuhant bele valami nagy feketeségbe, miközben tudta, hogy neki már tudnia kéne repülni.

Patakokban folyt róla a veríték, amikor felébredt, nem volt benne biztos, de úgy gondolta, talán kiabálhatott is álmában. Megrázta a fejét, és felidézte magában a roxforti birtok képét, csillapította légzését, és tökéletesen megnyugodott. Megnézte az éjjeliszekrényén a karóráját, már majdnem fél nyolc volt.

Kipattant az ágyból, és gyorsan fölrázta barátját is. Megbeszélték, hogy hétkor kelnek, de úgy tűnik, mindketten elaludtak.

- Ron! Ron, ébredj, elaludtunk!

- Mmm…

- Ron, most komolyan. Mindjárt kezdődik a kviddics-válogatás!

- Mi? – a vörös hajú fiú szemei azonnal felpattantak. – Mennyi az idő?

- Két perc múlva fél nyolc.

- De miért nem ébresztettél föl?

- És te engem?

Gyorsan magukra kapkodták ruhájukat és lerobogtak a klubhelyiségbe.

Annak ellenére, hogy szombat reggel volt, legalább harminc diák volt már odalenn. Néhányan – akik már játszottak a csapatban – kviddics-talárban voltak, de sokan viseltek mugli sportruházatot is.

- Mikor kezdődik a válogatás? – lépett oda hozzájuk egy apró, fekete hajú kisfiú.

- Hú…– válaszolta Harry. – Te elsős vagy?

- Igen. Szia, a nevem Alan Anderson, örülök, hogy megismerhettelek – nyújtotta kezét vigyorogva.

- Örvendek, Harry Potter – nyögte Harry és megrázta a másik aprócska kezét.

- Szóval, mikor kezdődik?

- Kilenckor, pöttöm, de elsősök nem játszhatnak – mondta Ron, és elkezdte húzni barátját a kijárat felé. – Gyere, még reggeliznünk is kell.

Harry hagyta, hogy a másik kitaszigálja a portrélyukon, és elindultak a Nagyterem felé. Már a bejárati csarnokban jártak, amikor egy vékony hang utánuk szólt.

- Várjatok! Harry, várj! Vihetem majd a seprűdet, vagy ilyesmi? – Alan Anderson szaladt utánuk.

- Mi?

- Úgy tűnik, minden évben kijut neked valaki… - mondta a vörös griffendéles szélesen vigyorogva.

Harry gyorsan körbenézett, vajon hányan látják a jelenetet, de sajnos elég sokan tartottak a Nagyterem felé.

- Nézd… Alan, én nem hiszem, hogy szükségem lenne arra, hogy valaki vigye a seprűmet – mondta fülig pirulva, próbált a lehető leghalkabban beszélni, nehogy mások is meghallják.

Alan szája széle lebiggyedt.

- Tudod, egész nyáron gyakoroltam a játékseprűmön, hogy majd veled repülhessek a csapatban. Aztán kiderült, hogy elsősök nem is kviddicsezhetnek – mondta könnyektől elhomályosult tekintettel a kisfiú. – Legalább ott lehetek a válogatón? Tudom, hogy nem válogathatsz be a csapatba, de megnézed majd, hogy tudok már repülni? Kééérleek…

Ron elfordult, hogy elrejtse röhögését, Harry azonban nem tehetett ilyet, ráadásul megesett a szíve az elsősön.

- Rendben, megnézlek, de most hadd menjek reggelizni.            

- Juhéé! – kiáltotta Alan, és kurta lábait kapkodva fölszaladt a lépcsőn.

- Úristen, ez mennyire ciki! – nyögte Harry.

- Hozzá kell szoknod – mondta Ron. - Szerintem ma az összes elsős ott lesz a pályán. A másodéveseket, harmadéveseket már nem is említem. Ne tudd meg, prefektusként mennyit bajlódom velük.

- Nekem úgy tűnik, hogy Hermione azért többet bajlódik …

- No, igen, de ő lány. Éhen halok…

A Nagyterem most úgy nézett ki, mintha a Bagolyház teljes lakossága áttelepült volna ide. Minden asztalon trónolt egy csapat bagoly. Alig volt tanuló a teremben, csak a griffendéles asztalnál ücsörögtek vagy tizenöten, ott volt néhány hetedéves, és az alsóbb évfolyamokból is jó páran. De ott ült Luna Lovegood is, Hermione, Neville és Ginny társaságában. A tanári kar és az auror-különítmény viszont szinte teljes létszámban képviseltette magát. A teremben mindenki olvasott valamit.

- Mi van itt? – kérdezte Ron, amint leültek az asztalhoz. – Nem hiszem, hogy ez a sok bagoly a válogató miatt jött.

- Jaj, már nem tudtam, hol a csudában vagytok! – szólalt meg Hermione, aki a Próféta reggeli kiadását böngészte, amikor barátai megérkeztek. – Megtörtént!

Harry értetlenül pislogott, ráadásul megrohamozták a baglyok, legalább tíz levelet pottyantottak az ölébe.

- Mi történt meg? – kérdezte, és elkezdte bontogatni az egyik borítékot.

- És mi ez a sok bagoly? – érdeklődött Ron, és egy nagy barna példányt kipenderített a tányérjából.

- Hagyd azt a levelet, ezt olvassátok el! – mondta Hermione, és átnyújtotta az újságot.

A két fiú az újság fölé hajolt, és olvasni kezdtek, de elég volt elolvasni az újság vezető hírének címét, Harry gyomra máris görcsbe rándult.

<i><b>Tömeges szökés az Azkabanból

Ma hajnali egy órakor brutális támadás érte a Varázslók Börtönét. A kibontakozó harcban több auror meghalt, vagy súlyosan megsebesült. Több tucat életfogytig tartó büntetését töltő rab szökött meg. A támadás során megjelent Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén is. Egyelőre sem a szökött rabok számáról, sem a Mágiaügyi Minisztérium aurorjainak veszteségeiről nincsenek pontos információink.

Noha még nem tudunk szinte semmit a támadás puszta tényén kívül, mégis joggal teheti fel a kérdést a varázslótársadalom saját vezetőinek…</b></i>"