Gyorsan leiszkolt a bejárati csarnokba, és az egyik számláló árnyékából nézte, ahogy a sok fekete taláros diák beözönlik a tölgyfaajtón. Ismerős alakokat keresett, és csakhamar fel is fedezte barátait. Amikor elhaladtak mellette, gyorsan mögéjük lopózott.

- Sziasztok!

- Harry! – fordult feléje egyszerre egy vörös és egy barna, bozontos üstök. Hermione a nyakába ugrott, miközben Ron a vállát lapogatta.

- Ne olyan feltűnően – mosolygott rájuk melegen.

- Mióta vagy itt? – kérdezte Hermione, és kicsit félre húzta barátját, nehogy elsodorja őket a Nagyterembe áramló tömeg.

- Ebéd után jöttem.

- Anya csak az állomáson mondta, hogy te egyénileg utazol – vigyorgott Ron. – De a vonaton mindenkinek azt mondtuk, hogy az előbb még ott voltál velünk. Olyan furcsán nézel ki, jól vagy, haver?

- Aha – mondta csodálkozva Harry.

- Juj, nincs rajtad szemüveg! – lelkendezett Hermione.

Harry elvigyorodott.

- Nincs, az a varázslat, amit a szülinapomra kapott könyvből néztem ki, jól működött.

- Maguk miért nem mennek be a többi diákkal? – szólalt meg mögöttük egy szigorú, de ismerős hang, McGalagony hangja. - Miss Granger, Mr. Weasley, maguk ráadásul prefektusok is, ha információim nem tévesek.

- Bocsánat, már megyünk is – mondta Hermione pirulva, és már el is indult a megadott irányba.

Harry nagyot sóhajtott, mielőtt halvány mosollyal az arcán belépett a Nagyterembe. Úgy érezte, hogy végre hazatért.

Barátaival együtt szinte az utolsó diákok közé tartoztak, akik elhelyezkedtek házuk hosszú asztalánál. Ott ültek mind a barátai, és barátságosan integettek feléjük. Neville, Seamus, Dean, a Creevey testvérek mind egy kupacban ültek, és valami kviddics magazint böngésztek éppen az asztal alatt.

- Szia, Harry – köszöntötte őt a legkisebb Weasley is.

Harry bambán bámult a lányra. <i>Mikor lett ez ilyen… ilyen?</i> Egész nyáron nem látta Ginnyt, és a lány most határozottan kerekebb volt bizonyos helyeken, és ennek észlelésétől Harry totál zavarba jött.

- Ö… Szia, Ginny.

- Láttad már az új asztalt? – bökött a lány a tanári asztal mellett felállított kisebb asztalra, ami mellett most öt auror ücsörgött.

Harry felfedezte köztük Tonksot, aki éppen neki integetett élénken.

- Ezek szerint aurorok vigyáznak majd ránk.

- Azok után, hogy Tudjukki visszatért, nem is csoda – jegyezte meg Hermione. – Hát az meg ki a szösz?

Harry is odanézett, és meglátta az tanári asztalnál azt a varázslót, akit délután Dumbledore irodájában látott. A férfi a griffendéles asztalt figyelte, és egy csöppet sem volt bizalomgerjesztő a tekintete. Fekete, rövidre nyírt haja, finoman metszett vonásai voltak, a harmincas évei végén, talán a negyvenes érvei elején járhatott, bár Harry már tapasztalatból tudta, hogy varázslók esetében a kort igen nehéz megsaccolni.

- Abból, hogy Umbridge helyén ül… szerintem ő az új SVK-tanárunk – mondta Harry nem túlságosan lelkesen. – Annyit tudok, hogy a keresztneve Sage.

- Sage… de furcsa név – mondta Hermione.

- Nah, kíváncsi vagyok, ez milyen lesz – mondta Ron. – Umbridge után bárki jön, csak jobb lehet.

Harry végighordozta a tekintetét a tanári asztal mögött ülőkön. Ott volt minden tanára, egyedül McGalagony hiányzott, de tudta, hogy ő az elsőévesekkel van most elfoglalva. Hagrid éppen akkor érkezett meg a hátsó helyiség felől, amikor Harry az üres helyére pillantott, így a tekintetük találkozott. Barátságosan intettek egymásnak, amihez a fél griffendéles asztal csatlakozott.

Amikor méltóságteljesen bevonult a terembe McGalagony, nyomában egy csoport elsőévessel, hirtelen csönd lett a Nagyteremben. Meghallgathatták a Teszlek süveg szokásos dalát, de – ahogyan az előző tanévben – most is emlékeztette őket a süveg, mennyire fontos az összefogás.

- Acroyd, Aldwyn – szólította a névsorban az elsőt az iskolaigazgató, és amikor a pöttöm fiúcska leült, azonnal fejébe nyomta a süveget.

- Mardekár! – rikkantotta szinte azonnal a fejfedő, amint a barna üstökhöz ért.

A kisfiú apró mosollyal a száján odakacsázott a Mardekár asztalához, ahol társai tapssal üdvözölték. Harry közben a Mardekár fejét nézte. Piton új diákja minden egyes mozdulatát követte sötét tekintetével, mintha alaposan elméjébe akarna vésni minden apró részletet.

Ebben az évben elég sok elsőévest beírattak a szüleik a Roxfortba, így nem túl hamar végzett a süveg. Amikor az utolsó kisdiák is megtalálta a saját házát, Dumbledore felállt, jó étvágyat kívánt, és azonnal megteltek az asztalok mindenféle földi jóval.

- Végre – nyögte Ron, és azonnal falni kezdett.

- Hogy telt a nyarad, Harry? – szólította meg Neville a vacsora közepén.

- Jól. És a tiéd?

- Hú, kicsit furcsa volt. Ugyanis a minisztériumi ténykedésünk után a nagyi teljesen megvadult. Képzeld, alighogy hazaértem, vacsorát adott a tiszteletemre, amire téged is meg akart hívni, de sajnos nem ért el egyetlen baglyával sem. Ezeket a díszvacsorákat aztán átlag kéthetente megismételte…

- Gondolom jó ciki lehetett – mosolygott bele serlegébe Harry.

- Az nem kifejezés. Lesz idén DS?

- Hú, hát én nem is gondoltam…

Hermione azonnal megélénkült.

- Persze hogy lesz, Harry! Idén biztosan hagyják legálisan is működni.

- Nem kéne inkább megvárni, hogy milyen az új kivédés tanárunk? – ellenkezett Harry, mert bár tavaly egészen jól mentek az edzések, nagyon sok idejét elvették, és elég fárasztóak voltak.

- De, de ettől függetlenül is mehetne a DS, és ha jó, ki tudja… talán meg lehetne hívni szakkörvezetőnek az új tanárt.

- És mi lesz a kviddiccsel? – érdeklődött Ron.

<i>Hát, ez valóban jó kérdés.</i>

- Tudod, tavaly örökre eltiltottak…

- És gondolod, hogy ez az örökre idén is tart? Csak mert én nem hinném, hogy McGalagony ezt hagyná.

Harry megvonta a vállát, mintegy jelezve, hogy majd meglátják. Titokban egész nyáron ebben reménykedett, de nem merte megkérdezni sem az igazgatót, sem házvezetőjét.

Valaki megkocogtatta evőeszközével a poharát. Nyilvánvaló volt a teremben ülő diákok számára, hogy Dumbledore most kívánja elmondani szokásos beszédét, amiben ismerteti a szabályokat, bemutatja az új tanárokat. Pontosan ez is történt.

- Kedves első évesek, üdvözöllek benneteket a Roxfortban. Kedves felsőbb évesek, üdvözöllek benneteket ismét a Roxfortban. Minden nap, amíg nélkülözni voltam kénytelen a társaságotokat, valóságos földi pokol volt számomra, gondolom ti is hasonló kínokat éltetek át. – Dumbledore kénytelen volt megszakítani mondandóját, mert a teremben több helyen is hangos nevetés csattant föl. – Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Sage Stidolph professzort, aki idén – mint azt bizonyára már kitaláltátok – a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat fogja oktatni számotokra.

A díszes fekete talárba öltözött varázsló felállt, és a diákok felé enyhén meghajolt. A teremben lévő diákok udvariasan összeütötték néhányszor tenyerüket. Harry észrevette, hogy bár a mardekárosok nem tapsolnak lelkesebben, mint a többi ház, de többük arca is elégedettséget tükrözött. Harry csak most vette észre Malfoyt. A szőke fiú az árnyékba húzódva ült, ugyan egy kisebb csapat mardekáros vette körül, de már nem tűnt úgy, hogy ő a vezérürü az asztalnál.

- Idén ismét Trelawney professzor fogja a jóslástant oktatni, Firenze professzor visszatért az övéihez – folytatta Dumbledore.

- Ó ne – szólalt meg egyszerre a két Patil lány két különböző asztalnál meglehetősen jól hallhatóan. Dumbledore csak egy apró mosollyal jutalmazta a jelenetet, ellenben több diák is kénytelen volt talárjába, illetve tenyerébe rejteni röhögését.

- Bizonyára észrevettétek már, hogy idén aurorok tartózkodnak a kastélyban. Ezt az óvintézkedést a minisztérium tartotta szükségesnek, és bevallom, magam is támogattam az ötletet. A tizenegyes számú tanteremben találhatjátok meg őket itt a Nagyterem mellett, amennyiben közlendőtök van velük. De nyomatékosan megkérlek benneteket, hogy iskolai ügyekkel ne zavarjátok őket. Azt hiszem… Ja, igen. Frics úr, a gondnokunk megkért, hogy ismertessem a tiltott tárgyak listáját, én azonban nem rabolnám drága időtöket e hosszú lista ismertetésével, akit érdekel, megtekintheti a kifüggesztett tételes listát a földszinti gondnoki iroda ajtaján. Jó éjszakát kívánok!